Eladó új építésű rózsadombi luxus lakások. Budapest II. kerületében az elegáns Rózsadomb központjában helyezkedik el a 7849 m2 területű rendkívüli adottságokkal rendelkező építési telek, mely telekre Virág Csaba Ybl díjas építész egy reprezentatív villa együttest tervezett.
A művészi tervnek köszönhetően a négy darab villaépület íves karéjban a telek szélén helyezkedik el, s ezzel az egyedi építési móddal a tervező elképzelése szerint nagyszerű panoráma nyílik a felépítésre kerülő lakásokból a Főváros belterületére, a Duna egy szakaszára a Lánchíddal, a budai hegyekre, dombokra és a Halászbástyára.
A földszinti lakások előtt tágas parkfelület, a telek alsó részén teraszos zöldfelület kerül kialakításra egy esti kivilágítással rendelkező szökőkúttal, igény szerint kerti medencével.
A 33. jelű épület alatt uszoda a többi épület alatt jacuzzi és szauna helyiségek, a 29. jelű ház alatt igény szerint központi társalgó helyiség kerül kialakításra. Az uszoda költségeit csak az arra igényt tartó vevőknek kell majd viselni.
A villaparktól 15 perces sétával megközelíthető a nagyon jó színvonalú Áldás utcai általános iskola, a reprezentatív Móricz Zsigmond gimnázium. A villapark közelében van a Mammut és a Rózsadomb bevásárló központ, valamint a széleskörű szórakoztatást nyújtó Millenáris park.
Az épületek szerkezete
3.1 Alapozás - Monolit vízzáró lemezalap , illetve pilléralapok
3.2 Függőleges teherhordó
szerkezetek - Monolit vasbeton pillérek, vasbeton falak
+ 12 cm Thermosystem hőszigeteléssel
Porotherm 30-as NF blokkfalak+ 10 cm Thermosystem
hőszigeteléssel
3.3 Vízszintes teherhordó
szerkezetek - Monolit vasbeton síkfödémek
3.7 Hőszigetelések - Homlokzati vb. falak ( egyéb vb. szerkezetek előtt)
tetőkön, hőtechnikai számításon alapuló, kiviteli tervben
meghatározott vastagságú és anyagú szigetelés
4. Gépészeti rendszerek
- Épületenként garázsból induló Thyssen Kft által gyártott felvonók épülnek.
- Az épületeken központi fűtés, hűtés és melegvíz ellátó rendszer kerül kialakításra.
A lakások minden fogyasztását ( hideg- meleg víz , fűtés , hűtés , villany ) egyedi
mérőkkel lehet mérni.
A lakásokban mennyezetfűtés és hűtés, mely hűtést és fűtést hőfokszabályozókkal
lehet egyedileg szabályozni, hosszabb távollét alatt kikapcsolni.
- A lakások fürdőszobái ablakkal rendelkeznek,kivéve a belsőterű fürdőszobák, melyeknek szellőzése elszívó ventillátorokkal működik.
5. Lakások műszaki specifikációja
5.1 Lakásbejárati ajtók
- Esztétikus megjelenítésű, a MABISZ elvárásoknak megfelelő ajtó, több ponton záródó
biztonsági zárral, kitekintővel és számozással ellátva.
5.2 Homlokzati nyílászárók , erkélykorlátok
- Homlokoldali üvegfalak: PVC szerkezetű földig érő fix , ill. toló-bukó üvegfalak
hőszigetelő napvédő üvegezéssel. U=1,1 W/m2K
- Normál külső ablakszerkezetek :ötkamrás PVC szerkezetű nyílászárók , hőszigetelő
üvegezéssel . U= 1,1 W/m2K
- Felvonó üvegfala: Egyrétegű biztonsági üvegfal, a felvonótartó acélvázba helyezve.
- Erkélykorlátok:
Egyedi tervezésű rozsdamentes acél, biztonsági üvegkorlátok.
-Árnyékolás:
Teraszoknál (nappalik) elektromos, távirányítós Zsaluzia a többi helyiségek külső nyílászáróin elektromos távirányítós alumínium redőnyök készülnek.
5.3 Belső nyílászárók
- Végleges felületkezelésű fafurnéros sík ajtószárny, utólag szerelt tokkal, réz vagy
krómszínű vasalattal , kilinccsel .
5.5 Padlóburkolatok
- Természetes faanyagú parketta a lakószobákban
- Kerámia padlóburkoló a fürdőszobában , WC-ben , konyhában.
- Lépcsőházakban csúszásmentes mészkőburkolat
- Trópusi faburkolat az erkélyeken.
- Előszobában , közlekedőben kialakítástól függően szalagparketta, vagy kerámia padló-
burkolat.
- Kerámia árkategória: bruttó 10.000.- Ft /m2
5.6 Falburkolat
- Mázas kerámia burkolat a fürdőszobákban ,zuhanyozókban és WC-kben : mennyezetig.
A konyhákban az alsó és felső szekrény között
Árkategória: bruttó 10.000.- Ft /m2
5.7 Felületképzés
- Minden helységben üvegfátyol tapéta, pasztel színűre festve.
5.8 Homlokzatburkolatok
- Az épület külső homlokzata öntisztuló felületű CAPAROL műanyag vakolat, világos
színben .
- A homlokzati terveken jelölt helyeken . sávokban élénk színű kerámia díszítősávok
készülnek .
- A lábazatok fagyálló esztétikus kerámia burkolattal készülnek.
6. Lakások felszereltsége
6.1 Konyhabútor
- Egyedi tervezésű olasz konyhabútor kerül beépítésre.
A konyhabútorba egy- vagy kétmedencés csepptálcás rozsdamentes mosogató kerül
elhelyezésre.
Miele tipusú kerámialapos elektromos főzőlap, elektromos multifunkciós sütő ,
szagelszívó,mosogatógép
Opcióként rendelhető: hűtőszekrény, mikrohullámú sütő .
6.2 Vizes helyiségek:
- A fürdőszobák felszereltsége a tervtől függően:
- Ravak acryl egyenes vagy sarokkád előlappal, íves , vagy szögletes acryl zuhanytálca
biztonsági üvegezésű kabinnal.
- Szaniterek: Keramag, vagy Laufen tipusúak.
- A csaptelepek : egykaros, kerámia betétes , Hansgrohe tipusú , króm
- A mosógép csatlakozás : a zuhanyozós fürdőszobában, vagy a konyhában kerül
elhelyezésre.
- mosogatógép csatlakozás a konyhában
- WC falba süllyesztett tartályos, konzolos , nyomólapos öblítésűek
- Bidé konzolos kivitelű
- A mosdók szekrénybe kerülnek elhelyezésre.
-A pipere szerelvény nem tárgya a szerződésnek .
6.3 Villanyszerelés
- Szerelvények Legrand család
- Szobánként és nappaliban 4 db konnektor , 1-1 db kábel TV és telefon csatlakozási hely
- Helyiségenként 1 db lámpakiállás
- Azokban a fürdőszobákban, zuhanyozókban, melyek belső terűek, ventillátoros
mesterséges szellőzés készül.
- Konyhában 6 db konnektor ( 3db munkapult felet,1db szagelszívóhoz, 1db hűtőhöz, 1db
mosogatógéphez.
- Fürdőszobában 2 db konnektor kerül felszerelésre
- Előszobában és gardrób helyiségben 1-1 db
- Teraszokon egységes világítótest felszerelése,+ 1db vízmentes konnektor .
- Elektromos fogyasztás mérés egyedi mérők alapján
- Videó kaputelefon.
- Riasztórendszer védőcsövezve , vezetékezve.
- A világítótestek nem tartozékai a lakásnak.
6.4 Fűtőberendezés és használati melegvíz készítés
- Lakásonként hőmennyiségmérővel ellátott központi de helységenként egyénileg
szabályozott mennyezetfűtés .
A helységek hőmérsékletének szabályozására a thermosztátok kerülnek felszerelésre.
- Az égéstermék elvezetésére turbó kémények készülnek a központi kazánokhoz.
6.5 Hűtés
- A lakásokban mennyezeti hűtés készül. melyet helyiségenként egyénileg szabályozott
központi hűtőgéppel biztosítunk.
Érdeklődni Katona Judit: 0670/638-6950
Ingyenes hitel-és biztosítás ügyintézés! www.lhi.hu
Alapadatok
Készültségi fok átadáskor
kulcsrakész
Telek mérete
7849 m2
Gépkocsi beálló ára (tól-ig)
4500000 HUF
Tárolóhelyiség ára (tól-ig)
400000 HUF
Részletes
Külső falak
tégla
Lakáslista (29 db ingatlan felel meg a keresésnek)
ELKÖLTÖZTÜNK! Irodánk Budapest III. kerületében a Kolosy tértől nem messze, az Új Udvar Bevásárlóközpont és a Symbol étterem között a Bécsi út 52. Irodaházban helyzekedik el. Tömegközlekedéssel megközelíthető: 17-es villamossal Nagyszombat utcai, ill. Kolosy téri megállóig, valamint a 160/260-as busszal a Kolosy téri, ill. 206/109/86-os busszal a Lajos utcai megállóig. Bejáratunk a Bécsi út felől az épület belső udvarán felvezető lépcső után balra helyezkedik el, a Kecske köz 19 felől utcafrontról közelíthető meg.
Nyitva tart.
Hétfőtől péntekig: 09.00 - 18.00 Szombaton: megbeszélés szerint.
Üzenet az értékesítőnek
Az kapcsolatfelvételi űrlapot kitöltve üzenetet küldhet az ingatlan értékesítőjének. Kérjük, pontosan adja meg adatait, mert csak így tudja az értékesítő felvenni Önnel a kapcsolatot.
Az üzenet általunk felajánlott szövegét Ön tetszés szerint átfogalmazhatja, kiegészítheti, de az ingatlan azonosítóját ne törölje ki belőle, mert ez alapján tudja a címzett, melyik ingatlan érdekli Önt.
Az adatlap alatt látható színes karaktarsort kérjük a kód mezőbe gépelje be a levél elküldése előtt!